Bolyai matematikaverseny

A 2016/17-es tanévben is szép eredményeket értünk el a Bolyai matematikaversenyen.

3. évfolyam: Heringer Péter2. helyezett
felkészítő: Dikaszné Horváth Mónika

Zentai Odett3. helyezett
felkészítő: Répássyné Tamás Enikő

4. évfolyam: Márovics Bertold – 1. helyezett
felkészítő: Czeglédyné Hőgye Mariann

6. évfolyam: Gyurina Bercel Máté3. helyezett
felkészítő: Kajsza Gyula

Gratulálunk!

Haza és haladás a reformkorban

A „Haza és haladás a reformkorban” térségi csapatverseny döntőjén iskolánk háromfős csapata vett részt a tarjáni Kultúrházban. A verseny célja: a résztvevő tanulók játékos csapatversenyben ismerjék meg a reformkor irodalmi, művészeti és egyéb kulturális értékeit, hozadékát népünk történelmében. Az első fordulóban egy feladatlapot töltöttek ki a fiúk, elkészítettek egy reformkori újságot, valamint egy tablón ábrázolták a kor kulturális értékeit, az irodalom, a zene, a képzőművészet neves alkotóit és szülőhelyüket. 
A döntőben korabeli ruhába öltözött csapatunk egy tagja, egy másik pedig elszavalta Petőfi Sándor Magyar vagyok című költeményét. Ezen kívül szöveges feladatokat, keresztrejtvényt oldottak meg, zenei és filmrészleteket ismertek fel. A 3 fiú: Batics Bence, Gozsovics Kornél és Varga Béla Máté 5. helyen végeztek. Felkészítő tanáruk Mátraháziné Domján Erzsébet tanárnő. Gratulálunk a munkájukhoz!

           

Népdal illusztrációs rajzpályázat

Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából a Kodály Zoltán Általános Iskola rajzpályázatot hirdetett a zeneszerző által gyűjtött, illetve a zeneszerző által feldolgozott népdalok illusztrálására. A zenei anyag ismert népdalokból állt össze, melyek közül válogatva iskolánk tanulói is készítettek pályamunkát. A díjátadó ünnepségen a képzőművészeti alkotások mellett az iskola kórusának előadásában is gyönyörködhettünk. Tanulóink munkájukkal szép eredményt értek el, korcsoportjukban hárman is dobogóra kerültek. Gratulálunk nekik!

II. díj: Vad Anna Míra 3. c

Felkészítő tanára: Horváth Irén

I. díj: Pintér Liliána 5.b

I. díj: Jakab Szilvia 7.b

Felkészítő tanáruk: Szpevák Éva

        

Arany János irodalmi verseny

200 éve, 1817. március 2-án született Arany János. Ebből az alkalomból rendezett irodalmi vetélkedőt a mocsai Arany János Általános Iskola. Iskolánk csapata I. helyezést ért el ezen a megmérettetésen.

A győztes csapat: 

Kovács Mária Alexandra 8. a
Mezei Bence 8. a
Varga Réka 8. a

Jutalmazás

Iskolánk 12 csapattal nevezett be a Szalay Könyvkiadó által meghirdetett Kalandos verseny elnevezésű játékos vetélkedőre.
Mivel ez jelentős létszám egy iskolán belül, meglátogatott minket  a könyvkiadó képviselője, és meglepetést hozott a szorgalmas gyerekeknek.

Kölcsey-verseny

A Kölcsey Ferenc Általános Iskola által meghirdetett magyarversenyen iskolánk tanulói szép eredményeket értek el.
Gratulálunk a szép teljesítményekhez!

1. helyezett: Artz Adél 2. a
Felkészítő tanára: Baloghné Drávai Tünde
3. helyezett: Járfás Kevin 6. a
Felkészítő tanára: Vadné Vankó Alíz

3. helyezett: Ág Lilla 8. a
Felkészítő tanára: Mátraháziné Domján Erzsébet

VÁCI KORCSOLYAPÁLYA

kép 1Szülői ötlet és megvalósítás alapján, Turza Károly képviselő Úr és a Tatabányai Tankerület támogatásával megépült iskolánk diákjai számára a korcsolyapálya.

KÖSZÖNET érte!

Szülők vállalták a hétvégi ügyeletet a pályán. Így a nyitvatartás ezen a hétvégén a következő
SZOMBAT:      9-11 kori
                        11-12 takarítás, jégfelújítás
                        12-14 kori
                      délután NINCS!!!!

VASÁRNAP délelőtt NINCS!!!
                       14-15.30 kori
                       15.30-16.30 pályatakarítás
                       16.30-18.00 kori

2017. január 20-án pénteken nyitjuk meg a sportolni vágyók számára.
14 órától korcsolyabörzét is tartunk.

VÁCI KORCSOLYAPÁLYA HÁZIREND

CSAK saját felelősségre lehet a korcsolyapályán sportolni.
Nyitvatartási időn kívüli, felügyelet nélküli használatért nem vállalunk felelősséget!

  1. Olvasd el a házirendet, valamint a szabályzatot mielőtt a pályára lépsz!
  2. A pályán egyszerre legfeljebb kb. 50 fő tartózkodhat.
  3. A pályára csak a kijelölt kapun léphetsz be. A palánkon átmászni, arra felülni tilos.
  4. A jégpályán a kijelölt menetiránynak megfelelően kell haladnod.
  5. Csoportos játékokat csak abban az esetben játszhatsz, ha a jégen jelen lévők valamennyien részt kívánnak venni benne.
  6. Cipővel ne menj a jégre!
  7. Ne hozz ételt-italt veszélyes holmit a pályára!
  8. Ne rágózz, nehogy félrenyeld!
  9. Ne szemetelj, mert balesetveszélyes!
  10. Ne ülj a palánk szélére, ha elfáradtál! Erre használd a padokat.
  11. Ne állj meg a pályán csoportba verődve beszélgetni, ne akadályozd a
    haladást!
  12. Adj másnak is lehetőséget a korcsolyázásra!
  13. Használj kesztyűt!
  14. Ha mosdóba kell menned, használd a kis házat, vagy az öltözői mosdókat!
  15. Karbantartási idő alatt hagyd el a pályát!
  16. Hazajárók (igazolással rendelkezők) CSAK SZÜLŐI FELELŐSSÉGRE jöhetnek vissza, vagy maradhatnak itt tanítás után korcsolyázni!
  17. Az óraközi szünetekben TILOS a korcsolyapályát használni!

Karácsonyi rajzpályázat

A Kodály Isksv400004-2ola ismét meghirdette hagyományos karácsonyi rajzpályázatát. Az idén a téma: Egy fenyő élete. A díjátadó ünnepségen Farkas Veronika, az iskola igazgatója elmondta, milyen öröm számára, ha képzőművészeti alkotásokkal díszített falak között várhatják a karácsonyt. A kiállítás, a műsor, az ajándékozás és a dekoráció valóban ünnepi hangulatot varázsolt.

Iskolánkból

Pintér Liliána 5.b osztályos tanuló

korcsoportjában I. díjat kapott.

Felkészítő tanára: Szpevák Éva

Gratulálunk!

Közép-dunántúli képzőművészeti pályázat

dsc01218

A tatai Talentum Iskola az idén tizedik alkalommal rendezte meg a Közép-Dunántúl régióban képzőművészeti pályázatát, melynek díjátadó ünnepségére december 8-án került sor a Magyary Zoltán Művelődési Központban.
A pályázat idei témája a TÍZ volt. Szigetvári Krisztina az iskola művésztanára sorolta a tízhez köthető fogalmakat: „Tíz év, tíz pályázat, tíz kiírás, tíz megmérettetés, tíz lehetőség, tíz alkotás, tíz megoldás, tíz siker. A tanulók munkáin megjelent tíz virág, tíz madár, tíz macska, tíz ujj, tíz láb, tíz létfontosságú belső szerv – kinek mi jutott eszébe a tízről.”
A rangos és színvonalas rendezvényen megtekinthettük a diákok kisfilmjét, és az iskola artistái remek produkcióval szórakoztatták a közönséget.


Iskolánkból Pintér Liliána 5.b osztályos tanuló
korcsoportjában különdíjat kapott.

Felkészítő tanára: Szpevák Éva
Gratulálunk!

bolyai_verseny_logo2-1            Microsoft Word - kep_Bolyai_ Janos.doc

„Az igazat érteni, a szépet érezni, a jót gyakorolni kell.” (Bolyai János)

Bolyai Matematika Csapatversenyt a 2016/2017. tanévben az egész ország, valamint Kovászna, Hargita, Bihar és Kolozs megye területén hirdették meg, 3-8. osztályos tanulók évfolyamonkénti 4 fős csapatainak, megyei/körzeti írásbeli forduló, majd Kárpát-medencei (írásbeli és szóbeli) döntő formájában.
Iskolánkból is indultak csapatok a megmérettetésre. A megyei fordulóban évfolyamonként az első 6 helyezett került a dobogóra. Csapataink kiválóan helytálltak, büszkék vagyunk rájuk!

5. évfolyam: 10. helyezés
Szélrózsák: Miskolczi Klaudia, Nagy Dorina Lilla, Pintér Liliána, Prech Kitti 5.b

Felkészítő tanár: Bagó Orsolya
7. évfolyam: 7. helyezés
Ügyeskedők: Dombovári Olivér, Nagy Martin, Vida Balázs Márton, Zsula Karolina 7.c

Felkészítő tanár: Szpevák Éva

„Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.” (Bolyai János)

Szeretet a színpadon

Drámaszakköröseink a hétvégén a Mosolygós Gyermekekért Alapítvány és a Tatabányai Járási ESZI Család és Gyermekjóléti Központ szervezésében megrendezett „Színjáték a szeretet nevében” programon vettek részt. Árnyjátékkal mutatkoztak be, amelyet a zsűri is megkönnyezett, s különdíjjal jutalmazott. 

A fellépő szakkörösök:
Éder Viktória 15204044_1238426929514010_1831422947_o5. b

Troll Karina 5. b
Velő Diána 5. b
Petrity Panka 5. c
Szeifert Zsófia 5. c
Oláh Gábor 6. b
Bombicz Anna 6. c
Blázsik Valentina 7. a
Boros Julianna 7. d
Boros Ferenc 8. b

Felkészítő tanáruk: Mátraháziné Domján Erzsébet

Gratulálunk a szép szerepléshez!

Görgényi István rajzpályázat

A Móra Ferenc Általános Iskola ismét meghirdette Görgényi István festőművész, rajztanár emlékének tisztelgő rajzpályázatát. Iskolánkat tehetséges tanulóink kimagasló eredménnyel képviselték.

sv400012Portré és tájkép kategóriában:

III. díj: Mérő Szabolcs 2.c

Felkészítő tanár: Horváth Irén

II. díj: Forgó Katalin 7.c

III. díj: Jakab Szilvia 7.b

Különdíj. Kutnyánszky Júlia 6.a

Felkészítő tanár: Szpevák Éva


Gratulálunk a sikeres szereplésükhöz!

Ismét kalandoztunk

Októberben a 8. a és  a 8. b osztállyal az opera világában és a történelmi festmények között kalandoztunk az Erkel Színházban és a Magyar Nemzeti Galériában. Giacomo Puccini négyfelvonásos operáját, a Bohéméletet élvezettel hallgatták és nézték a gyerekek. A Galériában az óriási festmények lenyűgözték őket. Tavasszal Erkel Ferenc Bánk bánjával folytatjuk az élmények begyűjtését.img_20161019_112455

Egy vígnap a Vígben

Már hagyománynak számít iskolánkban, hogy szeptemberben a Vígszínházban töltünk egy remek napot. A színészek vezetésével bejárjuk a teátrumot a kelléktártól a zsinórpadlásig. A gyerekek ruhákat, parókákat próbálhatnak fel, színészekkel játszhatnak. Idén megnézhettek egy részletet  A Pál utcai fiúk próbájából, majd a művészek által készített süteményekből vásárolhattak. 

20160911_123525