Nyertes „Határtalanul” pályázatunk keretében diákjaink határon túli kirándulásokon vesznek részt.
HAT-19-01-1271 és HAT-19-01-1273
„SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY ÚTJÁN”
Dózsa György Sportiskolai Általános Iskola 60 tanuló; 2019. október 15-18.
HAT-19-01-1266 és HAT-19-01-1268.
„Háromszék megismerése”
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola 60 tanuló; 2020. október 11-15.
Előkészítőóra
Az előkészítés során a diákokkal képzeletben bejártuk az ötnapos utunk helyszíneit. Csapatokat alakítottunk, akik egy kirándulási útvonalon található településekről készítettek bemutatókat. Közben játékos feladatokkal igyekeztünk rögzíteni az ismereteket. A feleltető egység segítségével megtörtént a visszacsatolás is.
1. nap
Hajnalban indultunk a hosszú útra. Az első megállónk Nagyváradon volt. Itt a Szent László által alapított templomot néztük meg, és végigsétáltunk a barokk kanonok soron. Megkoszorúztuk Nagysándor József aradi vértanú emléktábláját, elénekeltük a Himnuszt. A városban még megnéztük a Saspalotát, a Nagyváradi Napló szerkesztőségének köztéri szobrát. A következő érdekesség a Király-hágó volt, ahol a szép kilátásban gyönyörködtünk. Bánfihunyadon a református templomról beszélt az idegenvezetőről. Délután még Kolozsváron néztünk szét. Megemlékeztünk Hunyadi Mátyásról a szülői ház előtt és a Fadrusz János készítette szoboregyüttesnél is. Jártunk a Házsongárdi temetőben és Bocskai István szülői házánál is. A szállásunk Magyarlónán volt magánházaknál. Itt fogyasztottunk el az ízletes vacsorát.
2. nap
Reggeli után elindultunk Marosvásárhelyre. itt megnéztük a város nevezetességeit, többek között a Kultúrpalotát, a Bólyai Líceumot és a középkori vár falain sétáltunk. Délután a hatalmas parajdi szóbányába mentünk. Kürtőskalácsot ettünk, és indultunk tovább Farkaslakára, ahol Tamási Áron sírjára helyeztünk virágot. Székelyudvarhelyre folytattuk utunkat. Itt megnéztük a református kollégiumot, majd az Emlékezet parkjában 13 magyar király, író és más híres ember szobrát tekintettük meg. A szállásunk ezen az estén Tusnádfürdőn volt, itt vacsoráztunk, majd a faházakban felelevenítettük a nap eseményeit.
3. nap
Reggeli után busszal indultunk a Szent Anna-tóhoz. Sajnos szemerkélő esőben sétáltunk le a tóhoz. Afelé vissza vezető út meredek volt, és az eső is egyre jobban esett. hét a mohos tőzegláp érdekes és izgalmas világával ismerkedhettünk meg az erdész bácsi segítségével. A buszon elfogyasztottuk az úti csomagunkat. Visszatértünk a szállásunkra, megszárítunk, majd meglátjuk a tusnádfürdői Gyermekotthont, ahová nem mentünk üres kézzel. Öröm volt látni, hogy mennyire örülnek ezek a gyerekek az ajándékoknak és a látogatásunknak. Lelkesen mutatták meg, hogyan élnek, mivel töltik a szabadidejüket. Végül elsétáltunk a borvíz forrásához, hogy megkóstoljuk. Nem ízlett. A finom vacsora után a faházakban tekintettünk vissza az eltelt nap izgalmas pillanataira.
4. nap
Reggel nehezen keltünk fel, majd elindultunk reggelizni. Étkezés után buszra szálltunk, és meg sem álltunk Kisbaconig. Itt megnéztük a Benedek Elek emlékházat. Bibarcfalván áthaladva Csíksomlyóra érkeztünk. Egy meredek úton felkapaszkodtunk a pünkösdi búcsú helyszínére. Itt megpihentünk, és elénekeltük a magyar és a Székely Himnuszt. most betértünk a templomba, ahol mindenki megérintette a Mária-szobrot, és elmormolt egy imát. Buszra szálltunk, és Csíkszeredán álltunk meg. Itt megcsodáltuk a csodálatos modern templomot, amelyet Makovecz Imre tervezett. lehetőséget kaptunk, hogy vásároljunk. Visszatértünk a szállásunkra, és megvacsoráztunk. most különböző állomásokon játékos feladatok segítségével felelevenítettük mindazt, amit eddig láttunk. Összecsomagoltunk, hiszen másnap már hazafelé vettük utunkat.
5. nap
Hajnalban keltünk, csomagjainkat bepakoltunk a buszba. csak indultunk Dévára. Itt megnézzük a várat, ki pedig felvonóval mentünk, csak azok mehettek, akiknek ide olt igazolványuk volt. Utolsó állomásunk Arad volt, ahol a 13 vértanú emlékhelyen elhelyeztük az emlékezés virágait, és elénekeltük a Himnuszt. Ezen a napot sokat utaztunk, és a vacsoránkat már otthon fogyaszthattuk. Csodás 5 nap után térünk nyugovóra a saját ágyunkban.
Értékelőóra
diákok az utazás során készített útinaplók és fényképek segítségével felelevenítették az úti élményeiket. A fényképek segítségével ppt-t és tablót is készítettek az egyes helyszínekről. ‘6 fős csoportokban dolgoztak, minden csoport 1-1 nap eseményeit elevenítette fel. Rímekbe szedték az élményeiket, s egy-egy ismert dallam el is énekelték. játékos feladatok segítségével megtörtént a szerzett ismeretek elmélyítése, rögzítése is. Volt totó, betűháló, képfelismerés, párosítás, igaz- hamis és kakukktojás is. Végül a feleltetőegység segítségével minden diák kipróbálhatta, hogy mire emlékszik a kiránduláson látottakból, hallottakból.